Báró Koháry István

A Hont vármegyéből származó és a Hont-Pázmány nemzetségből eredő csábrághi és szitnyai Koháry család egyike azoknak a felvidéki magyar főúri családoknak, amelyek – bár következetesen császárhűek maradtak – sok derék vitézt adtak a hazának. Koháry István (1616-1664) eleinte a Hont vármegyei Csábrág várának ura volt, majd 1647-ben a Nógrád megyei Szécsény várát védte, mire 1657-től Fülek örökös főkapitányává nevezték ki. 1661-ben megszerezte Hont vármegye főispáni tisztségét, ami ettől kezdve a Koháry családot illette meg. Az 1664-es nagy hadjárat idején, amikor a keresztény (császári) sereg ostrom alá vette az egy évvel korábban török kézre került Léva várát, a császári fősereg előhadának parancsnokaként feladata a Garam átjáróinak védelme volt. Július 19-én, a lévai csatában az egyik ütközet kezdetén halálos lövést kapott, holttestét a vártól kb. 5 km-re, Garamkeszi határában találták meg, megrémült lova ugyanis idáig szaladt vele. A lévai csata kedvező kimenetele révén a Garam mente felszabadult az oszmán uralom alól. Koháry István felesége Balassi Judit bárónő volt, akit műveltsége és vallásossága tett ismertté, hat gyermeke közül elsőszülött fia, II. Koháry István gróf, országbíró, hadvezér és költő volt, a férfiágon 1826-ban kihalt Koháry-család leghíresebb sarja.

Báró Koháry István tettei alapján méltó lenne arra, hogy az utókor időről időre, mégpedig lehetőleg évről évre megemlékezzen róla. Különösen azért is, hogy a mai kor emberei – akik szabadságukat az ilyen önfeláldozó elődöknek, régi vitézeinknek is köszönhetik – beláthassák, hogy lám-lám, akkoriban az úri cím, a vagyonosság, a nemesi rang elsősorban kötelességet és felelősséget jelentett. Koháry István a lévai csatában nem azt mondta, hogy „előre!”, hanem azt, hogy: „utánam!”

Nem véletlenül övezte később oly nagy kultusz a Garam mentén. 1714-ben Garamkeszi határában kápolnát építettek emlékére azon a helyen, ahol holttestét megtalálták. Az, hogy ennek a helyszínnek egyáltalán az emlékezete is fennmaradhatott két emberöltővel a lévai csata után, jól mutatja: a Koháry-kultuszt nem kellett erőltetni. XX. századi elfeledését, kikopását viszont talán annál is inkább. Léva városában, halálának helyszínén is állt egy régi emlékmű, ami a csehszlovák idők során eltűnt. Szerencsére 2001-ben a városvezetés újra felállított egy mementót, ami többek között magyar nyelven is ismerteti Koháry István történetét az iparosítás óta szlovák jellegűvé vált városban. Az utcát, ahol az emlékművet kereshetjük, a mai napig Koháry utcának hívják.

Koháry István egy igazi helyi hős, akinek életműve egyetemes értékű, vitézsége pedig az egész nemzet számára megszívlelendő üzeneteket hordoz. Koháry István példája azt bizonyítja, hogy vagyonos ember is lehet derék és közössége számára hasznos. Hasonlítsuk össze bátran ezt az államférfit a későbbi mágnásokkal vagy akár a mai oligarchákkal! Ma a legnagyobb mezőgazdasági birtokos külföldről szerzi be a hungaricum szalámi alapanyagát, ha az ország határain túl olcsóbb húst talál. Adót már hosszú ideje nem fizetnek, az pedig eszükbe sem jutna, hogy saját országuk (érdekének) védelmére siessenek. Itt kell megállapítanunk azt, hogy bizony nem lehet egyenlőségjelet tenni a kapitalista nagybirtok és a feudális nagybirtok közé, ez utóbbi ugyanis a kölcsönös egymásrautaltságon, hűségen és szolgálaton alapult.

Nem csoda, hogy a társadalom tartópillérei – a család, a hit, az identitás, az áldozatkészség – így meggyengültek manapság. Ez a nép 1956 óta nem nagyon látott erkölcsös vezetőt. Éppen ezért igenis van értelme, célja a múlt megismerésének, újbóli felfedezésének. Látnia kell a jövő nemzedéknek, hogy tényleg léteztek nagyformátumú személyiségek, hősök, csak legfeljebb nem akarunk tudomást venni róluk, hogy lelkiismeretünk békében nyugodjon, amíg mi kényelmesen élünk s állandóan a kisebb ellenállás felé tartunk.

Egy ideig még lehet cinikusnak lenni. Lehet azt mondani, hogy ez felesleges múltba révedezés csupán, s csak elvonja figyelmünket a jövőbe tekintéstől. Talán, ha vezetőink tanultak volna a múltból – például erkölcsöt, alázatot – és nem gőggel, nagyképűséggel pöffeszkedtek volna felettünk, ma nem itt tartanánk.

Koháry István példakép. Megismerése, megismertetése gátat vethet annak, hogy az olyan fogalmak, mint önfeláldozás és hazaszeretet, végleg kiüresedjenek. Hajtsunk fejet előtte, és ne mulasszuk el emlékhelyét megtekinteni, ha egyszer a Garam mentén járunk!