Hadik Baranta 5 éves

A dunaszerdahelyi Hadik András Baranta közösség 2011. október 15-én ünnepelte fennállásának 5. évfordulóját a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban.
A dunaszerdahelyi csapat 2006 őszén alakult. Először a Mezőgazdasági Szakközépiskola Agrofest nevű rendezvényen láthattak egy bemutatót, majd az érdeklődés hatására elindul a csapat, Kopecsni Gábor vezetésével. Ekkor még nem sejtettük, hogy ez a kis csapat „forradalmat” vonz majd maga után a Felvidéken a Baranta népszerűsítésében.
A dunaszerdahelyi Baranta közösség felvette a Hadik András nevét, mint csapatnév. Hadik András Csallóközben született kisnemesi családban valahol, sajnos nem tudni hol. Aztán 2 éves korában elköltözött a család Kőszegre. Hadik András kisnemes és magyar létére el tudta érni azt, amit az akkori katona elérhetett. Kitűnő tehetsége folytán a későbbi Osztrák-Magyar Monarchia fővezére lett, amire természetesen a sok labanc irigykedett is.
A Hadik András Baranta közösség néhány lelkes fiatalja bejárt nagyon sok települést, rendezvényt, majd nemsokára érdeklődés mutatkozott újabb Baranta közösségek alapítására is. Ez a jelenség odáig nőt, hogy 2008-ban megalapítottuk a Felföldi Baranta Szövetséget, amit hivatalosan is bejegyzett a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma.
Az elmúlt öt év alatt nemcsak a bemutatók sokaságával, de a versenyeredményei is kiválóan tükrözi a munkájukat:
2x Magyar Nemzet Bajnoka cím, felnőtt
3. helyezés Magyar Nemzeti Bajnokság, felnőtt
2. helyezés Magyar Nemzeti Bajnokság, ifjú
2x Felvidék Bajnoka cím, felnőtt
2. helyezés Felvidék Bajnokság, felnőtt
3x Balassi kupa győztese cím
Thury kupa győztese cím (24 órás szablyavívás)
1.,és 2x 2. hely Nemzetközi Szablyavívó verseny
Íjászverseny 1. helyezés, ifjú
és sok más cím.

A csapat így büszkén álhatott neki a szervezésnek az 5 éves évfordulójának ünneplésére. A nap folyamán nyílt foglalkozást tartottunk, ahol az érdeklődők kipróbálhatták az egyes fegyverek használatát. Azután bevonultunk a VMK-ba, ahol kis idő múlva megnyitottuk a kiállításunkat, ami az elmúlt 5 évről szólt. Volt fegyverkiállítás, fényképet az 5 évről, versenyeredmények, a Baranta csallóközi gyűjtéséről, valamint a névadónkról. Ezt követte később egy színvonalas bemutató, ahol olyan elemeket is bemutattunk, amit amúgy nem, és pár dolgon nehezítettünk, s nagy sikere volt. A bemutató után köszöntet nyilvánítottunk egyes embereknek, szervezeteknek, akik segítették az elmúlt 5 év munkáját. Köszönő emléklappal kedveskedtünk. Ezzel a nap hivatalos oldala lezárult, de korántsem volt vége. Vendégünk volt a Hárompatak zenekar, akik nagyszerű hangulatot teremtettek, nagyszerű táncházzal közben volt egy közös vacsora, finom magyar bor, illetve később jött a Hadik András Baranta 5. éves tortája. Az ünnepség, jókedv egészen éjfélig tartott, majd lassan befejeztük a napot.
A est folyamán Kopecsni Gábor átadta szűk körben, a közösség tagjainak a legfontosabb jelképét, a zászlót. Ezzel jelezve, hogy az úton, amin eddig közösen jártak, hamarosan különválik oly módon, hogy Kopecsni Gábor elhagyja Dunaszerdahelyet, helyette a Baranta völgybe, Péterfalára vonul, ahol igazából kezdődik a Baranta életmód.
Köszönjük a barátainknak, akik a Felföldi Baranta Szövetségből, Magyarországról jöttek, szülőknek, támogatóknak a régi Hadik Barantásoknak, akik eljöttek, és külön köszönjük Dunaszerdahely Város Önkormányzatának, aki támogatta az ünnepségünket!