Asociácia Hornozemská Baranta
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak..."
Kissé foghíjasan zajlott le a II. Felvidéki Baranta Bajnokság 2011. Június 19-én, a révkomáromi Öregvár, a 6-os bástyájánál! Nagyon jó érzés volt olyan helyen versenyezni, ahol ha elmélázik az ember, gyakorlatilag az egész Kárpát-medencében és azon túl is az egyetlen olyan vár, amit a történelem során nem tudtak bevenni. Egy ilyen hely méltó volt arra, hogy a Felföldi Baranta Szövetség éves versenyének csúcsát, a bajnokságot itt ünnepeljük.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, bár a felhők gyülekeztek, eső csak a bajnoki ebéd után szakadt ránk.
A bajnokság a kevés induló ellenére sem volt könnyű, hiszen így mindenkinek meg kellett küzdenie mindenkivel, így akinek nem volt szerencséje, az is megérdemelte a pihenést a fáradtságos küzdelmek után. A megmérettetés rövid, de nehezített futárpályával kezdődött. El kellett szaladni egy szakaszon, ott a lépcsőn fel a várfalra, majd visszaszaladni, s leereszkedni kötélen a nem túl meredek, de veszélyes oldalon. A következő versenyszámok pedig: koronglövés, íjászpárbaj, hajítófegyver párbaj, botbirkózás, szabadvívás, majd a vívásbemutatóval zárult.
A bajnokság után kiértékelés következett, majd egy közös ebéd koradélután. Az összejövetelt pedig egy jó kis zápor, áldásként zárta le.
Eredmények:
Öskü:
1. Kopecsni Gábor - Dunaszerdahely
2. Németh Gyula - Pered
3. Szászfali István - Rimaszombat
4. Herczeg Gábor, Béla Róbert - Komárom
5. Molnár Attila - Csenke
6. Balódi István - Dunaszerdahely
Kese:
1. Kiss Krisztián - Csenke
2. Csorosz Ákos - Komárom
3. Németh Ákos - Komárom